Fogászati ellátásról – Újkígyós város weboldala

Fogászati ellátásról

Tragikus hirtelenséggel, fiatalon hunyt el dr. Laczó Attila fogorvos, aki 30 évig szolgálta az újkígyósi betegeket.

Halála − a fájdalom mellett − nehéz helyzetet teremtett mind a család, mind az Önkormányzat számára. Erre nem lehet igazán fölkészülni, mit kell tenni egy vállalkozás családra szakadt ügyeivel, az Önkormányzat hogyan tudja minél gyorsabban, minél jobban a szakmai ellátást biztosítani.

A jogszabályok szerint az orvosi praxis jogot a család betöltheti egy másik orvossal – családtagként vagy alkalmazottként –, de lehetőség van azt értékesíteni is. A család úgy döntött, hogy nem kívánja működtetni a praxist, azt értékesíteni szeretnék. Erre egy év áll a rendelkezésükre. Ennek megfelelően az Önkormányzatnak, mint kötelező feladatról kell gondoskodnia a fogorvosi ellátás megszervezéséről.

Az idő rövidségére tekintettel arról tudtunk gondoskodni, hogy a működési engedélyt megszerezzük az ÁNTSZ-től, illetve a finanszírozási szerződést megkössük a Megyei Egészségbiztosítási Pénztárral. Egyelőre egy hónapra kötöttünk szerződést dr. Teleki Réka békéscsabai fogorvossal, aki ezáltal „elkezd ismerkedni” az újkígyósi fogorvosi körzettel, hogy eldönthesse, hogy meg kívánja-e venni a praxis jogot Laczó doktor úr családjától. Mivel neki is át kell szerveznie az eddigi munkáját, ezért egyelőre még nem tud annyi óraszámban rendelni itt Újkígyóson, mint a korábbi rendelési idő. Kérjük, hogy a rendelési idővel kapcsolatos pontos információkért keresse föl Újkígyós város hivatalos honlapját (www.ujkigyos.hu), nézze meg a kábel tv hirdetését, illetve tájékozódhat az önkormányzati hivatal recepciójánál és az egészségházban kihelyezett hirdetésből is.

Kérjük, forduljanak bizalommal dr. Teleki Réka fogorvoshoz!

Szebellédi Zoltán
polgármester

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Legfrissebb
Következik
  • Nincs esemény
Naptár
<< ápr 2024 >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megszakítás