Megváltozik az orvosi ügyelet 2017. november 1-jétől – Újkígyós város weboldala

Megváltozik az orvosi ügyelet 2017. november 1-jétől

Megváltozik az orvosi ügyelet 2017. november 1-jétől

A közösségünkben élőknek egyik legfontosabb szükséglete a megfelelő egészségi állapot fenntartása. Ennek érdekében Önkormányzatunk kiemelt figyelmet fordít a lakosság megfelelő egészségügyi ellátásának biztosítására.

Az önkormányzat az ügyeleti feladat-ellátást évtizedek óta a szerződésben álló háziorvosokkal biztosította. A háziorvosok jelenlegi egzisztenciális helyzete, jövőbeli terveik szükségessé tették az ügyeleti rendszer átalakítását.

Az ügyeleti rendszer átalakítása érdekében önkormányzatunk számos lehetőségre kiterjedő tárgyalást tartott. Ennek eredményeként a Képviselő-testület a legkedvezőbb lehetőséget választotta és döntött arról, hogy az orvosi ügyeleti feladat ellátására a Csaba Ügyeleti Kft-vel köt feladat-ellátási szerződést.

A felnőtt és gyermek háziorvosi ügyelet a Csaba Ügyeleti Kft. irányítása alatt működik, a Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet földszinten lévő Belgyógyászati tömbjében (Békéscsaba, Gyulai út 18.)

Az ügyeletek telefonos elérhetőségei:

  • felnőtt ügyelet:              66/555-424
  • gyermek ügyelet:          66/555-362

Mindkét ügyelet a Réthy Pál Kórház központi telefonszámain keresztül is elérhető: 66/441-411, 66/555-555

Az ügyeleten ügyeletes orvos(ok) és egy ügyeletes nővér végzi a betegellátást. A területi feladatok ellátásához ügyeletes gépkocsi és gépkocsivezető áll rendelkezésre.

Az ügyeleti idő:

munkanapokon 16 órától másnap reggel 8 óráig,

– munkaszüneti és ünnepnapokon 8 órától másnap reggel 8 óráig tart.

A járóbetegek fogadása az ügyeleti vizsgálóhelyiségekben történik, amelyet a betegek közvetlenül felkereshetnek.

A fekvőbetegekhez történő kihívás személyesen vagy telefonhívás útján kerülhet bejelentésre.

Az a cél, hogy minden beteg az állapotának megfelelő legoptimálisabb helyen és időben részesüljön sürgősségi ellátásban. Ehhez szükség van arra, hogy mindenki csak indokolt esetben vegye igénybe a sürgősségi ellátást.

Fontos, hogy a sürgősségi ellátásra szoruló személy vagy hozzátartozója a lehető legpontosabban informálja az egészségügyi személyzetet a panaszokról, tünetekről és a lényegesebb kórelőzményi adatokról.    

A háziorvosi ügyelet fő feladata az alapszintű sürgősségi ellátás.

Ez azt jelenti, hogy elsősorban azoknak a háziorvosi teendőknek a rendelési időn kívüli ellátására szerveződött, amelyek a következő rendelési időig nem halaszthatók, vagyis nem feladata pl. a régóta fennálló, krónikus panaszok kivizsgálása vagy a folyamatosan szedett gyógyszerek felírása.

A sürgősségi eseteknek sokféle formája van, ezek közül a háziorvosi ügyelet azokat képes ellátni, amelyek néhány órán belüli, de nem azonnali ellátást igényelnek.

Az azonnali ellátást igénylő esetek (pl. balesetek, heveny vérzéses állapotok, eszméletvesztés, mellkasi szorító fájdalom) a Mentőszolgálat és az SBO (Sürgősségi Betegellátási Osztály) közreműködését igénylik, ezért az időveszteség elkerülése érdekében a Mentőszolgálat (112‑es hívószám) értesítése vagy az SBO közvetlen felkeresése célszerű.

                                                                                                                                                         Máténé Kiss Mária
                                                                                                                                                                  aljegyző

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Legfrissebb
Következik
  • Nincs esemény
Naptár
<< ápr 2024 >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megszakítás