Újkígyósi tábornok a vasi katasztrófavédelem élén – Újkígyós város weboldala

Újkígyósi tábornok a vasi katasztrófavédelem élén

takacs_arpad.jpg

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a belügyminiszter előterjesztésére, hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül 2014. október 23-i hatállyal kinevezte tűzoltó dandártábornokká Dr. Takács Árpád tűzoltó ezredest, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját. A tábornok kinevezését október 27-én, a Sándor-palota Tükörtermében rendezett ünnepségen veszi át.
(A fotót Csattos Pál, a Belügyminisztérium fotósa készítette)

Dr. Takács Árpád tűzoltó dandártábornok a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán út-hídépítő mérnökként, majd az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán jogászként diplomázott, valamint katasztrófa- és tűzvédelmi szervezőként szakmai felsőfokú végzettséget szerzett. 1995-től a Békés Megyei Polgári Védelmi Parancsnokságon kiemelt műszaki főelőadóként, majd megyei parancsnokhelyettesként dolgozott. 2000-ben került a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába, ahol osztályvezetői, 2007-től igazgató-helyettesi, majd 2009-től pedig igazgatói tisztségét töltötte be. Dr. Pintér Sándor belügyminiszter a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság korábbi vezetőjét 2012. december 1-jei hatállyal a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának nevezte ki. Közel húszéves rendvédelmi, közigazgatási vezetői tapasztalattal rendelkezik. Ez idő alatt részt vett több hazai és nemzetközi gyakorlat szervezésében, irányításában, valamint hazai és külföldi természeti katasztrófák, úgy mint földrengés, árvíz, belvíz, rendkívüli időjárás, vörösiszap-katasztrófa felszámolásában.

Újkígyós Város Önkormányzata minden újkígyósi állampolgár nevében gratulál Dr. Takács Árpádnak dandártábornoki kinevezéséhez, büszkék vagyunk rá! További munkájához sok sikert, kitartást és további szép sikereket kívánunk!

 

 

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
Naptár
<< ápr 2024 >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megszakítás